Az ablakok árnyékolása nem mai találmány. Vezérelni azonban korábban nem igazán tudtuk. Kapott már motort, aztán távirányítót. Majd megjelentek a programozható vezérlések, melyek alapvetően időhöz kötötten működtek azaz csak a beállított idő volt a bemeneti paraméter, így nem lehet őket egyéb tényezőkhöz képest programozni.
Ilyen külső tényező, hogy mikor kel fel a nap és mikor nyugszik. Ez naponta változik, a nappalok hossza pedig az évszakokhoz kötődik. Egy adott napon belül a nap állása időben viszonylag állandó, de azt is érdemes lenne figyelembe venni, hogy napos vagy éppen felhős az idő. Ha ismét hosszabb időtávban gondolkodunk akkor az sem mindegy, hogy nyár vagy éppen tél van.
A nyári nagy melegben, tűző napsütésben inkább árnyékoljon, télen viszont inkább engedje be a fényt és a meleget. Ezt pedig jellemzően nem lehet beprogramozni az árnyékolók saját vezérlőibe. Más egyéb kérdések is felvetődnek: Viharban az árnyékolót védjük, vagy inkább az ablakot? Ha elmegyünk otthonról, akkor mindenképpen zárjon?
Ezekre a kérdésekre csak egy központi vezérlés képes komplex válaszokat adni, és ennek megfelelően tudja vezérelni az éppen szükséges állapot szerint az árnyékolót. Miért? Mivel sok információval rendelkezik, sok paraméterrel dolgozik párhuzamosan. Igaz, léteznek már olyan árnyékoló vezérlések, melyek már a szelet is képesek mérni de nem kommunikálnak a többi rendszerünkkel.
Ha központi vezérlésünk van, akkor az képes vezérelni az árnyékolókat, vezérli az öntöző rendszert, be van kötve a riasztóba, együtt működik a fűtéssel és esetleg magától lemegy, ha elmegyünk otthonról. Csak a fűtéssel-hűtéssel való együttműködés önmagában 10% körüli energia spórolást tesz lehetővé, a komfort növekedésről nem is beszélve.
Egy sziget üzemben működő vezérlés sosem lesz olyan szofisztikált, mint egy központi vezérlő.