Okos a telefonunk és a TV-nk, a mozgásunkat elemzi az óránk. Az autó magától kinyílik, ha a közelébe megyünk, a telefon pedig felcsatlakozik a hifi rendszerére.
A hűtő jelzi, ha már kevés a tej. Na jó, ez még a jövő zenéje. Rengeteg okos eszköz van, melyek a kényelmünket szolgálják és dinamikusan fejlődnek.
Amikor megjelent az első TV távirányító, mindenki boldogan használta, mivel végre nem kellett elmenni a készülékig, hogy csatornát váltsunk. Majd a hangrendszer hasonlóan kezelhetőbbé vált. Később elterjedtek TV műsorok vételéhez szükséges beltéri egységek. Mi pedig ott álltunk egy sereg távirányítóval és próbáltuk lekezelni ezt az új problémát. Ma már egy Apple TV bekapcsolja a TV-t is, sok különböző streaming szolgáltató fogható vele. Legalább olyan okos, mint a TV és a hifihez sem kell külön távirányító.
Egy külön egységgel akár programozható is. Igaz, hogy elemcsere esetén általában újra kell programozni.
Nem veszi figyelembe, hogy süt a nap vagy sem. A szélre, és a viharra sem reagál. Igen, ez is megoldható ma már, de külön egységgel.
Sok új lámpában már beépített a szabályzás, és a telefonunkról is vezérelhető. Beállítható világítási képek, egyedi manuális szabályzás, időprogramok, esetenként jelenléttől függően.
A világítás elemei akár központilag is vezérelhetők nyomógombokról, laptopról, telefonról, ahogy szeretnénk.
Amit azonban nem vesz figyelembe az az, hogy éppen besüt a nap, vagy sem.
Amennyiben a szerelő nem butítja le egy egyszerű termosztáttal, maguk a hőtermelő egységek egész pontosan tartják már a benti hőfokot, automatikusan szabályozzák a rendszer működését.
Az is igaz, hogy ha több külső tényezőre kell figyelni (belső hőmérséklet, külső hőmérséklet, napsütés, nyitott ablak, …) akkor ezek a rendszerek már nem mindig elégségesek..
Teli vagyunk okos kütyükkel, az óránk beszélget a telefonnal, a telefon a TV-vel, az óra a TV-vel, és akár a szállodai wellnesből is tudjuk babrálni az otthoni légkondi működését. Rengeteg hasznos eszköz létezik már. Ha azonban mindent külön-külön kezelünk, akkor a zsebünkben, a komódon és a falon sorra csak gyűlnek az eszközök. Kapcsoló kapcsoló hátán, redőny távirányító, mellette egy másik, ami programozható. Bent és kint hőmérők és termosztátok sorakoznak, egy időjárás állomás a fűtéshez, egy a locsolóhoz és egy a napellenzőhöz is. Itt az idő mindent átgondolkodni, ésszerűsíteni és egyszerűsíteni, mindezeket központi rendszerbe foglalni.
Sok eszközünk lehet okos. Az otthonunk azonban akkor lesz igazán okos, ha a különböző paramétereket egyesével mérlegeljük, feldolgozzuk és központilag irányítjuk. Az egyedi rendszerek általában csak a saját nyelvüket ismerik, eszköz-specifikus beállításaik vannak és nem kommunikálnak más eszközökkel. Egy-egy rendszer összeköthető, de a gyors fejlődés miatt, gyakorlatilag állandóan változnak a paraméterek, ezért nekünk is folyamatosan fejlesztenünk kell. Van aki ezt szívesen teszi, szereti a kihívásokat. A legtöbben azonban azt szeretik, ha egy rendszer stabilan működik, bármikor kiegészíthető és biztonságos.
Hazaérek és bekapcsol a világítás, magától átvált a riasztó, felmennek a redőnyök, változnak a fűtési-hűtési paraméterek, elindul a szellőztetés, stb.
Nem szalad meg a belső hőmérséklet, ha besüt a nap, mert egy intelligens szabályzás időben visszaveszi a teljesítményt.
Nyáron a külső árnyékolók besegítenek a légkondinak, de csak akkor, ha süt a nap. E mellett a nap állását is figyelembe veszik, mert a növényeinknek is kell fényt adni.
Valójában bent sincs szükség rá, mivel a kapcsolók ezt tartalmazhatják. A külső időjárás állomás vezérli a redőnyöket, a fűtést, a kert locsolását. E mellett védi az ablakokat vihar esetén, vezérli a garázsbejáró fűtését.
Kiváltható például a riasztó mozgásérzékelője is, mert az csak egy célt szolgál. A kombinált érzékelők egyszerre figyelnek a mozgásra, hangra és a fényerőre. Így képesek riasztóként is üzemelni, vezérelhetik a világítást, a fűtést vagy hűtést, szellőztetést vagy jelenléttől függően a külső árnyékolót.
Nem halmozzuk a kapcsolókat, ugyanis egyetlen elemmel megoldható többféle világítási kép, a redőny mozgatása vagy a zene elindítása.
Az egyedi eszközök külön-külön is pénzbe kerülnek, tudásban azonban nem érik el a központi irányítású rendszereket. Nem csak a komfortérzetünk változik jelentősen, hanem a költségeink is csökkenthetők az optimalizált működtetésnek köszönhetően.
A napelemek által termelt energia is jobban hasznosítható, ha már a szaldós elszámolásnak vége.
Az, hogy mit húzunk be a rendszerbe, mindig egyedi mérlegelés kérdése és a tervezésnél dől el. E mellett bármikor kiegészíthető.
Egyszerűsítettük számodra a folyamatot, hogy könnyebben érthető legyen és több ötleted adhasson álmaid házának megalkotásakor.
Rengeteg kérdés és gondolat felmerülhet egy komplett rendszer kitalálásakor. Szeretnénk neked segíteni, hogy egy még jobbat tudjunk megalkotni számodra.
FelvetésekKigondoltunk megannyi lehetséges jó megoldást, ami minden féle építési szituációhoz és felhasználó fajtához illeszkedhet. Sok gyártó megoldásait találhatod ezeken az oldalakon.
MegoldásokGondold át, hogy a bemutatott példák mennyire illeszkednek az igényeidhez. Ne csak megtérülésben gondolkozz! Egy épület központi vezérlése manapság értéknövelő beruházás már önmagában is. Gondolkozz, mérlegelj és szólj, ha segíthetünk a folyamat során!